A Honvédelmi Minisztérium államtitkára közölte: tekintettel arra, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fenyegetése nem szűnt meg, a NATO arról döntött, hogy növeli szerepvállalását a terrorizmus elleni küzdelemben. Ennek keretében a szövetség további kiképzési feladatokat vesz át az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciótól Irakban – tudatta. Magyarország elkötelezett a művelet mellett. További iraki szerepvállalását egyezteti partnereivel – írta Szabó István.

Elmondta: Magyarország megerősítette katonai és pénzügyi hozzájárulását az afganisztáni NATO-misszióban, valamint azt az álláspontját, hogy a művelet jövőjéről csak közösen, a békefolyamat alakulásának figyelembevételével szabad dönteni.

A védelmi kiadások méltányos tehermegosztásáról az államtitkár azt közölte, ezen Magyarország továbbra is a jól teljesítők kategóriájába tartozik, hiszen 2024-től a nemzeti össztermék két százalékát fordítja majd védelmi kiadásokra, amelynek már most is legalább 20 százalékát fejlesztésre költi.

Szabó István aláhúzta: Magyarország az Európai Unió és a NATO tagjaként elkötelezett a két szervezet együttműködésének további erősítése mellett. Véleménye szerint a terrorizmussal és a hibrid fenyegetésekkel szembeni küzdelem csak így lehet eredményes.

Védelmi miniszteri szinten első alkalommal tanácskoztak a visegrádi országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) és az Egyesült Királyság. A résztvevők Nagy-Britannia uniós tagságnak megszűnését követően Európára váró biztonsági és védelmi kérdéseket vitatták meg, valamint eszmecserét folytattak az együttműködés elmélyítéséről, különös tekintettel a stratégiai kommunikációról és a hibrid fenyegetések elleni védekezésről – tudatta.

 

Az Ukrajnával folytatott védelmi miniszteri munkareggeli eredményéről az államtitkár közölte: Magyarország a „hagyományoknak megfelelően” továbbra is széleskörű katonai együttműködést folytat Ukrajnával, valamint számos gyakorlati támogatást nyújt az országnak.

„Kiállunk Ukrajna önállósága és területi egysége mellett, és továbbra is készen állunk a magas szintű kétoldalú párbeszédre” – emelte ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy Ukrajna egyelőre nem teljesítette maradéktalanul az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság ajánlásait az oktatási törvény és a nyelvtörvény vonatkozásában, különös tekintettel a kisebbségekkel folytatandó érdemi párbeszédre.

„Továbbra is bizakodók vagyunk, hogy Ukrajna konkrét lépéseket tesz a probléma megoldására, hogy támogatni tudjuk a magas szintű NATO-Ukrajna bizottsági ülések összehívását” – tette hozzá Szabó István.

honvédelem.hu/MTI