Magyarország a vállalásainak megfelelően kiveszi a részét a közös feladatokból – közölte a Honvédelmi Minisztérium a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása után az MTI-vel.
A júliusi vilniusi – állam és kormányfői szintű - NATO-csúcstalálkozó óta először tanácskoztak a Szövetség védelmi miniszterei. A megbeszélésen hazánkat Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára képviselte. A brüsszeli értekezlet a közös, elrettentési és védelmi feladatok végrehajtására, az új kollektív védelmi berendezkedés működtetésére, valamint a folyamatban lévő műveletek áttekintésére összpontosított. A védelmi miniszteri értekezlet margóján egyúttal sor került egy, a NATO által elővezetett, közös légi kiképzést és légvédelmet is elősegítő, határokon átnyúló légtérkezdeményezést támogató szándéknyilatkozat aláírására is.
Magyarország kiveszi a részét a közös feladatokból, ezt jól példázza a keleti szárnyzóna kihívásaira reagáló, magyar vezetésű többnemzeti NATO harccsoport, valamint a Székesfehérváron működő többnemzeti hadosztályparancsnokság (HQ MND-C - HQ Multinational Division Centre), amelyet hazánk Horvátországgal és Szlovákiával közösen hozott létre.
Az Európai Unió képviselőjének jelenlétében a szövetségesek áttekintették az iraki, illetve a nyugat-balkáni műveletekkel kapcsolatos helyzetet, illetve megvitatták az EU-val történő együttműködés lehetőségeit a térség stabilitásának fokozása érdekében. E szerepvállalás kapcsán felhívtuk a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szövetségi rendszerek keretein belül, a nyugat-balkáni térségben a magyar részvétel a legmagasabb szinteken valósul meg. Míg a NATO legnagyobb létszámú szárazföldi műveletének számító KFOR parancsnoki tisztségét a közelmúltban, úgy 2024 januárjától a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA-misszió vezetését tölti be magyar katona, dr. Sticz László vezérőrnagy személyében. Magyarország a NATO-ban konzekvensen képviseli a déli kihívások napirenden tartását. A déli régió helyzete feszült, ezt példázza az elmúlt időszak feszült helyzete Koszovóban, ezért a biztonságunk megőrzése érdekében rendkívül fontosnak tartjuk a NATO és az EU jelenlétének fenntartását a térségben.
A korábban elfogadott napirendi témákat természetesen kiegészítette a déli dimenzió biztonságát is érintő Izrael elleni terrortámadás fejleményeinek áttekintése is. A helyzetről Joav Gallant izraeli védelmi miniszter videókapcsolaton keresztül számolt be a szövetségeseknek. Az ülés során Magyarország szolidaritásáról és támogatásáról biztosította az izraeli felet.
A védelmi miniszteri találkozó keretében első alkalommal került sor a NATO-Ukrajna Tanács védelmi miniszteri szintű ülésére. Magyar részről megerősítettük, hogy nem szeretnénk a NATO-t az ukrajnai háború részévé tenni, valamint megosztottuk aggodalmainkat a kisebbségi jogok helyzetével kapcsolatban. Emellett kifejtettük, hogy az együttműködésnek továbbra is közös értékeken és döntéseken kell alapulnia.
(Forrás: honvédelem.hu, NATO)