Magyarország a béke pártján áll, érdeke, hogy a béke minél hamarabb visszatérjen Európába, ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz - közölte a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően, október 14-én, pénteken.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: Magyarország azt szorgalmazza, hogy az értintett felek azonnal üljenek le a tárgyalóasztalhoz és érjen véget az öldöklés. Kijelentette: Magyarország érdeke, hogy a NATO kimaradjon az orosz-ukrán háborúból. Bármiféle eszkalációs nyomásnak engedve a NATO-nak nem szabad hagynia, hogy szervezetként részese legyen a háborúnak. Magyarország nem akar belesodródni a háborúba, és a kárpátaljai magyar közösség védelme érdekében nem küld halálos fegyvert Ukrajnának - tette hozzá.

A honvédelmi miniszter közölte: a magyar emberek biztonsága szempontjából az a legfontosabb, hogy Magyarországnak jól felkészült, jól kiképzett, önálló hadereje legyen. Mivel a békéhez erő kell, Magyarország haderőfejlesztésen dolgozik - tájékoztatott. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: a NATO-tagországok 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig elérik azt a célt, hogy a GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Kiemelte: Magyarország a jól teljesítő tagállamok között van, a vállalt GDP-arányos védelmi kiadást már egy évvel korábban, jövőre teljesíteni fogja. Ez lehetővé teszi, hogy Magyarország folytassa a megkezdett haderőfejlesztést - mondta.

Kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy a NATO keleti szárnyán korábban létezett négy harccsoport mellé a háború kitörésére válaszul még négyet hozott létre a szövetség, köztük egyet Magyarországon. A nemzeti haderőre támaszkodva a tavasszal felállított, teljes műveleti képességgel rendelkező harccsoport keretnemzetét Magyarország biztosítja, hozzá más nemzetek, köztük olaszok, horvátok, törökök és amerikai csapatok csatlakoztak - tájékoztatott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, az elmúlt időszakban Magyarország látta el a NATO Koszovóban működő, nemzetközi békefenntartó missziójának (KFOR) parancsnoki feladatait. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt jelentőségű a Nyugat-Balkán stabilitása. Magyarország déli határán egyre erősebb a migrációs nyomás, ezért is fontos, hogy a régió országiban béke legyen - emelte ki.

Végezetül elmondta: Jens Soltenberg NATO-főtitkár kétoldalú találkozón megerősítette, hogy Magyarország a katonai szövetség megbecsült és elismert tagja. Szavai szerint a főtitkár elismerte, hogy Magyarországnak a szervezetben végzet munkája és szerepvállalásai meghozták gyümölcsüket. Stoltenberg kiemelte azt is, hogy Magyarország vállalásai és elért eredményei értéket képviselnek a NATO számára, és hozzájárulnak a katonai szövetség biztonságához - tájékoztatott a honvédelmi miniszter.

 

(Forrás: MTI, honvedelem.hu, NATO)